Lakatos Attila, attesz30+
- üzenete:
Remélem minden rendben
Körülöttem változik minden, akár a kedvem
Eléggé szétszakadt a család az elmúlt időben
Pedig biztos emlékszel te is a szünidőkre
Lehet a családunk eléggé csonka
Mindenki mondta:
Nem lesz ez így jó, mikor anyu aput dobta
Meghozva evvel egy frissült életkedvvel
Vágtam bele újra, ahogyan te is az életbe
Egy újabb érettségi bizonyítvány az első után
Nálatok egy második kölyök az első után
Mi is, mint ők, csak álltunk bután
Hiába támadtak az emberek mindenfelől eléggé durván
Jöhettek gondok, hiába ebben nőttünk fel
Ha erőszakról volt szó, mi együtt jöttünk el
A bőrünkkel fizettünk egy-egy késés után
És rá kellett jönnünk, milyen ha a saját apád utál
De ne fájjon a fejed, ez már a múlté
Felnőnek a gyerekek is
Ha kérdeznének tőlem én biztos felelek is
Nevetek is velük kiállok értetek
Szeretlek féltelek, testvérem, ég veled!
Refrén:
Ez csak egy levél tőlem neked
Egyébként hogy vagy mi van veled?
Egy pár sor hogy nehogy elfeledj
Hogy gondolj, rám küldök egy életjelet
Strófa
Nem tudom ki vagyok, a levelet kinek írom
Évek óta változatlan az érzés, a percek. mit rátok szánok csak kínok
Bármit is írtok, szóltok, kérdeztek
Nem tudok különbséget tenni: kik jók, és kik azok, akik vétkeztek
Akik rossz szelekkel érkeztek
Hívhatjátok bárhogy őket
Én is látom őket, szánom őket
Várom őket, lehetnek barátok
Bármire gondolsz, a név nem számít, csak amit érzel
Csalódhatsz eleget, a lelked végtelen
Elnyel mindent, mi fáj, mi éktelen, mi féktelen
A lételem nem egy dolog
Hanem a bűnbocsánat és a megbánás, ami néha-néha mint egy láng fellobog
Látod a dolgokat magad körül
Azt ki sír, vagy örül
Vagy melletted voksol, mint oly sokszor
Ők azok az emberek, kiket ismersz, őszinte kritikák
Kiket különlegesnek vélsz, nem sztereotípiák
A legszebb vasárnapok, a délutánok
A lányok, a zene minden, mi szép, de ők csak délibábok
Hisz eltűnnek, ha bármi ér otthagynak bárkiért, bármiért
Ez a barátság, ez gyönyörű de látod mennyit ér
Mennyi még, mi kell ennek a gonosznak
Nevezd életnek, ha kell, le is fokozhat, össze is bogozhat
Dolgokat és gondokat, hogy te is feltegyed a kérdést:
Vajon kedvesség az életem, vagy csak kísértés?
De én maradok, ki voltam, persze ez csak közhely
Mindent látok, a fájdalom belül egy egész várat fölvert
Bennem, benned is meg vannak ezek, nem vagyok különc
Csak independens
Refrén.
Hogyan érthetnél meg, hogyan szerezhetnél meg
Hogyan szerethetnél meg, hogyan szeghetnéd meg
Az elvárásaimat, mikor nincsenek
Csak pillanat képekben maradtok meg, mint a tincseken
Az első lecsorduló könnycsepp
Én bánom, nem szánom
Mert a szánalom, mi elsüllyeszt, a víz nem visz át a gáton
Én látom, hidd el, hogy szenvedsz, nekem is fáj ugyanúgy, mint neked
De én már rég más fele megyek, Isten veled!
Az út túl hosszú
Nekem rövidebb a táv, már rég tudom: belül így ért utol a bosszúd
Látom a szemedben az arcomat: most kedvtelen
Mikor hazudik a szám: eléggé szemtelen
Így tituláltok ti, így figuráztok ki
Ilyenek vagytok ti, így írtok ti, mert semmi nem bírtok ki
Csak birtokolni akartok
De a lélek nehéz, a végén mindannyian megszakadtok
Elakadtok, mert ismerni akartok
Látjátok bennem, amit másban nem
Pedig nem vagyok az, minek hisztek, csak kárba megy
Az érzelem, mit felém pulzáltok
A megismerés felénél nem értetek, megriadtok, lepauzáltok
Megálltok, megbántott lélekként sajnálattal hagynátok el
Ha nektek ez kell, hát adjátok fel
Menjetek el, felejtsetek el
Az ember bonyolult, ha fáj úgy érzi felejteni kell
Változom én is, hidd el, lehet nem látod
Csak várod a változást és engem vádolsz
Rám számolsz minden rosszat, de az élet nem egyszerű
Csak egy pillanatkép vagyok, egy ember, csak 6 betű
Így hát lásd, amit kéne, te, én, és más
Nem vagyunk történetek, csak néhány apró vallomás
Hát gondolj rám egy szép napon
Mikor felnézel az égre, a nevemet majd ott hagyom
Én ez vagyok.